Nem volt semmi olvasnivalóm hétvégén, ezért
könyveket kerestem a neten ami másoknak is tetszett, így akadtam rá erre.
Nehezen szántam magam rá, mivel romantikus, fantasy az én műfajom. De ezt a thriller,
horror kategóriába sorolták. Én romantikusnak is jellemezném.
 |
| Kendare Blake regénye |
Az elején rendesen paráztam, de a közepe felé
már megszoktam a stílust. E/1-be, jelen időben van, a főszereplő fiú (Cas)
szemszögéből írta meg Black. Könnyen megszerettem, így most ő is a „könyves álompasi”
listámon van. J
Maga a sztori izgalmas, fordulatos. Rövidebb
tartalmú, 2 nap alatt elolvastam.
Történet:
Cas szellemirtó, aki apja halála után a nyomdokaiba lépett. Ismerősei ajánlanak
neki gyilkos szellemeket, akiket megölhet. Így kerülnek a boszorkány anyjával Thunder
Baybe, a Vérbe öltözött Anna városába. Annát fiatal korában fojtották meg az
1950-es években, miközben egy bálba ment volna. Fehér báli ruhája vérrel lett „pöttyözve”.
Azóta gyilkol olyanokat, akik belépnek a háza küszöbén.
Cas-nek új városba kell
költöznie, így ismerkedik meg az iskolában Carmel-lel (későbbi legjobb barátjával).
Thomas és a nagyapja jártasok a voodoo mágiában. Ennek révén ő is megbarátkozik Cas-sel, hármas
triót alkotva pedig megpróbálják legyőzni Annát, miközben ő már megölte
(pontosabban kettécafatolta) az egyik iskolatársukat, Cas-t pedig valamilyen
oknál fogva (ez később kiderül) életben hagyta.
VIGYÁZAT!
SPOILER! Cas és Anna szép lassan egymásba szeretnek… a végén (ha így is
mondhatjuk) összejönnek. Aminek én nagyon is örültem. Először nem találtam
szimpatikusnak Annát, az istennő oldala miatt, de normális, rendes lányt kapunk
a végére. A vége érdekes… Szerintem megható volt, mert én sírtam. Az obije
(szellem, aki megölte Cas apját) magával rántotta Annát a Pokolba.
Kedvenc
idézeteim/részeim:
„Ha
az anyád boszorkány, akkor te mi vagy, egy Harry Potter?”
„Anyámmal
szerelemről társalogni még a méhecskékről meg a virágokról szóló történetnél is
kínosabb…”
ÖSSZEGZÉS
:
Pro érv:
1.
még nem olvastam ehhez hasonló
könyvet, számomra nem koppintás
2.
vicces, néha fura főszereplő(k)
3.
Cas szemszöge
4.
Anna, akinek imádom a stílusát
Kontra érv:
1.
néha voltak benne olyan pillanatok,
amiket nem tudtam, hogy kell értelmezni
2.
Carmel néhányszor idegesítő volt
3.
minden árnyéktól féltem az utcán J
Nekem az (egyik J
) kedvenc könyvem, megérdemel egy 5*/5-öt.
Csillámpóni